個人檔案ÉVA BLOGJÁN JÁRSZ-ÜDV LÁ...相片部落格清單更多 工具 說明

部落格


5月4日

Versek

A SZERETET hatalma

(Emmet Fox)

Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet ne győzne le.
Nincs olyan betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana.
Nincs ajtó, amelyet a szeretet fel ne nyitna.
Nincs az a szakadék, amelyet a szeretet át ne hidalna.
Nincs fal, amelyet a szeretet, le ne döntene.
Sem bűn, melyet elég szeretettel ne lehetne jóvátenni.
Nem számít, milyen mélyen gyökeredzik a gond.
Milyen reménytelenek a kilátások.
Milyen kusza a zűrzavar. Milyen nagy a hiba.
A helyesen értelmezett szeretet mindent megold.
S ha elég erős benned a szeretet, te leszel a világ legboldogabb és
legerősebb embere.

                                                               

http://f.freeblog.hu/s/c/e/scene/files/reflektalas/segitseg.jpg
 

Babits Mihály

Mennyei színjáték.

Láttad?
Piros kis fellegek fedték imént a fél eget
mint egy eltépett mennyei nagy rózsa hulló szirmai.

De jött a hamvas szürkület, s mindegyik bús lett, szürke lett,
mint óriási lőtt madár tolla, ha hullva szerte száll.

És most lejött a csendes éj, s fehér lett újra mind, fehér.
Szerettem rajtuk ezt a színt.
De jött egy szél s elvitte mind.
Láttad?

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://konnycseppek.freeblog.hu/Files/whiterose_drop.jpg”. 

 

                                                                   

Márai Sándor

A sors elé

Ó, az ostobák, akik nem hisznek a sorsban! Nem tudják,
hogy hiába minden ármány, szándék és ügyeskedés, az
élet napsütötte tájképe egy alkonyaton megtelik árnyak-
kal; ami tegnap szabályos formában állott össze kezed
alatt, ma szétesik, hulladékszerűen, ami tegnap eleven ér-
zés volt és forró kapcsolat, ma nyúlós ragadék és teher,
ami tegnap lendület volt, reggelre bicegő kullogás! Tudni
a sorsról, mint az élet ütemének ellensúlyáról! Az a félel-
mes és szédüléssel telített pillanat, mikor az élet egyensú-
lya felborul, "ok" és "hiba" nélkül, s nem marad más kö-
rülötted, csak füstölgő romhalmaz, s fejed fölött a szürke
ég és a néma istenek! Hová sietsz ily dölyfösen és délce-
gen, oktalan? Hajolj meg, és feleld csendesen: "A sors elé,
a sors elé."

                                                                   

                                                                  

                                        

                    Márai Sándor: Pillangó

Egy pillanatra megvillant az értelem fénysugarában a gondolat, mint a pillangó - de te éppen másra figyeltél.
Valaki beszélt, valamire vágytál, valami kínzott vagy elfoglalt. S mikor utánanéztél, már elröppent a gondolat, mint a pillangó.
Ezért tanuld meg, hogy gondolkozni nem is lehet elég figyelmesen.
Nem élhetsz eléggé készenlétben, ha gondolkozni akarsz. Mert néha megvillan az a kis ötlet, mely nem éppen világraszóló; talán csak tetszetős, valami, amit érdemes óvatos ujjakkal megragadni, gombostűre fűzni és üveg alá állítani, örökre; s ha nem figyelsz oda, továbbrepül ez a színes semmiség, s nem tér vissza soha többé, s üresebb és szegényebb lesz a világ.
Te csak figyelj, akármit beszélnek is körülötted. Figyelj a pillangóra, amint átlebeg az értelem fénysugarán, villogva, himbálva és táncolva, s ne légy soha lusta, fáradt vagy közömbös, kinyújtani utána kezed.

 

                  

A tapintatról és a gyöngédségről

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség mely, mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan „jó”, hogy ellenségünk lesz ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az, ami a másiknak fájhat. S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.
 
 
 
 
 
Valami örök

Valami örök tovasuhogás
valami csöndbe, puha végtelenbe,
valami tegnap, mely mintha ma lenne,
valami vízalatti ragyogás,
valami messze, panasznéma gyász,
valami jaj, melynek már nincs keserve,
valami vágy s a vágy tilalma benne,
valami könnyű, szellőhalk varázs,
valami, ami nem is valami,
valami még kevesebb, az, ami
valami tűntén kezd csak sejleni,
valami lassú, árnyhűs rejtelem,
valami, ami újul szüntelen,
valami gyors, lőtt seb a szívemen.
Gondolat
"... Amíg őriz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz, - lehet, elmegyek, de itt leszek, - a lábnyomomban jársz ... Amíg érez a kezed, - amíg néha még rám vársz, - egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz ... /Kipling/"